Skip to Content
 
2017. november 21. kedd
Könyvjelzőkhöz ad
Névadónk
 

Kertész László
Költő, gimnáziumi tanár
(1935 - 1971)

  • Született: Nyíregyházán, 1935. január 26-án.
  • Néhány hónapos korában állami gondozásba adták.
  • Láda Mihály böszörményi szegény paraszt családjába került, ahol sajátjukként szerették, nevelték és egyedül őt taníttatták.
  • Általános iskolai tanulmányait a Bethlen utcai iskolában végezte.
  • 1946-1954-ig a böszörményi Bocskai István Gimnázium diákja volt.
  • Érettségi után felvételt nyert a debreceni KLTE magyar-történelem szakára.
  • 1956. Aktívan részt vett a forradalomban (Egyetemközi Tízes Bizottság, Debreceni Forradalmi Bizottmány Karhatalmi Szekciója).
  • November 4-én letartóztatták, az ungvári várbörtönből az ENSZ követelésére szabadult ki.
  • 1958-ban kapta kézhez tanári diplomáját, ettől kezdve volt a Bocskai István Gimnázium tanára.
  • 1961-ben kötött házasságot, két fiúgyermeke született.
  • Költői pályája a 60-as években indult el, első verseit az Alföld című folyóirat adja közre.
  • Verseskötete „Fák és agancsok” címmel 1970-ben jelent meg. Ezzel megszilárdította helyét a kortárs magyar irodalom jobbjai között.
  • 1971. június 13-án tragikus balesetben életét vesztette.
  • Második kötetét „Egyszer még” címmel már halála után, 1974-ben adták ki.

 

Kortársak, barátok és tanítványok Kertész Lászlóról

„Kertész Laci költővé válásában, saját bevallása szerint is, az olvasásnak biztosan szerepe volt valahol. A sors tragikus és szomorú fintora, hogy ezt a pályát olyan korán kellett abbahagynia. Hogy milyen költő volt, pláne, hogy milyen lett volna, ha nem hal meg olyan fiatalon, azt ítéljék meg a nálam sokkal hozzáértőbbek, de a jelen kötet összeállítása és kiadása is kétségtelenül arra utál, hogy igen rövid költői tevékenysége sem múlt el nyomtalanul.”

Zs.-Nagy Imre

„Kertész László tiszta, becsületes, tehetséges ember volt, nem csak verseket írt, de jól sakkozott is. Jó humora volt, nagyokat nevetett egy jó viccen, miközben pajkos fény villant fel a szemében. És hitelen éktelen haragra tudott gerjedni. Akkor elsötétült a sötétbarna szempár és remegtek az orrcimpái. Törékeny, nagyon jó megjelenésű ember volt, nikotinos ujjai akár egy pianistáé.”

Józan Péter

„A költővel együtt jártunk egyetemre. Ő felettem járt egy évvel, s a diploma megszerzése után mindketten a Bocskai István Gimnáziumban tanítottunk az ő korai haláláig. Sokszor érettségiztettünk együtt, közösen törekedtünk arra, hogy minél jobba sikerüljön a vizsga. A gimnázium közösségén belül mindig elevenen élt az emléke, s örülök annak, hogy mikor igazgatója voltam az intézménynek, sikerült egy márványtáblával megörökítenünk emlékét az iskola aulájában.”

Csiha Lászlóné Mező Erzsébet

„De nagyon jó Őrá gondolni, felidézni azt a gazdag emberi, pedagógiai, művészi világot, és megpróbálkozni annak továbbadásával. Tanár lettem, magyartanár, előadóművész és nagycsaládos anya. Van tehát utam, amin járnom adatott, és amin a példát követhetem. Két verse mindig felidézi Őt. Az egyiket általában nappal mondogatom, a másikat általában éjszaka. Így kezdődik az egyik: „Tornyot építek, hogy lássalak.” S így a másik: „Udvara van a holdnak, hatalma van a holtnak.”

Tilless (Harsányi) Ágnes

„Tanítványnak és tanárak egyként tehetséges, szenvedélyes igazságkereső. Ezzel – talán – a legfontosabbat mondtam ki róla... Nagyvonzású pedagógus volt: osztályaiban, szakköreiben, az általa szervezett és lelkesen irányított művészeti csoportokban igazi munkatársaivá tudta tenni tanítványait, s ezek a közösségek nagyon hamar váltak a tagok legnemesebb tulajdonságait kiteljesítő, emberformáló együttesekké. - Sok nehéz sorsú, útját nehezen találó gyerek köszönhette neki az eligazodást.

Pedagógusnak is művész volt: nem csupán magyart és történelmet tanított, de önismeretre, a megtalált igazság vállalására nevelte tanítványait. Rövid – mindössze 13 éves – tanári működése alatt irodalomértő, a művészi szépet tisztelő fiatalok és felnőtt korú tanítványok százait nevelte fel, akik közül többen a tőle kapott inspirációk hatására találták meg önmaguk művészi kifejezésének eszközeit.”

Mihály János

„Az irodalom volt mindene. Könnyen gyúlt és könnyen gyújtott. Irodalomtanításunkról elmélkedve azt hiszem, hogy az volt a legnagyobb különbség a ma és a húsz évvel ezelőtti tegnap között, hogy az akkori órákon több idő és lehetőség volt a versek ízét kóstolgatni, a művekhez a művek témáihoz, nemzetünk nagyjaihoz, a hazához ereszkedő érzelmi gyökérzetünket terebélyesíteni. Kertész László ennek született mestere volt. Irodalmi szenvedélyt ébresztett, agitált és lelkesített, elérte a legtöbbet, amit magyartanár elérhet: olvasó és műélvező embereket nevelt, táplálta a nemzeti érzelmeinket, büszkévé tett arra, amire büszkék lehetünk. Mély igazságosságával, puritán erkölcsével nyesegette jellemünk vadhajtásait, s ha akkor ugyan a kamaszdac nem minden osztályfőnöki intézkedését fogadtatta is el velünk, rövid gondolkodás után általában mégis rájöttünk: igaza volt.”

Balla Géza

„Úgy kérdezett, hogy válaszainkból elhittük: értünk az irodalomhoz, és vártuk az órákat, sőt hogy ezt bebizonyíthassuk magunknak és neki is. Nem haragudtunk rá szigoráért, sőt nagyon is akartunk neki imponálni. Imponálni a nagy szaktudásáért, a szép irodalomórákért, s az ösztönösen megérzett nemez emberségéért, mely úgy irányított, hogy önmaga hátterében maradt, a hagyta, hogy mi találjunk rá önmagunkra… Az életet a maga természetességében fogta fel, és segített nekünk is így élni. Értékrendszere olyan megbízható, hogy ma is használom.”

Fejes Sándorné Arany Katalin

„Diákként is megragadott a személyisége, de ahogy teltek az évek, úgy tudatosodott egyre inkább bennem annak a jelentősége, hogy Kertész László 4 évig a tanárom volt. A hatása, az egyénisége – a mosolya, a mondatai, a gesztusai – elraktározódtak, s csak jóval később kapott szerepet mindezek súlya, jelentősége. Mikor férfivá vált a kamasz, mikor gyerekei lettek, mikor elhagyták a szerelmei, más szerettei, vagy mikor döntenie, választania kellett, mikor elege lett a megalkuvásból, a konformizmusból, a rendből, a tisztaságból. Akkor értettem meg például az alábbi sorokat:

Bűn kell, Uram,

tele pohárral,

mert cserepes, szomjas számban

homok csikorog, - az erény,

rendes életem sápadt

sivatagi égként feszül fölém.”

Kormos János

„Igen jó volt Böszörményben gimnazistának lenni. Csiha László volt a magyartanárom, és Kertész László irodalom szakkörébe jártam. Itt többek között felolvastuk műveinket, hiszen diákkoromban mindenki alkotott. Kertész tanár úr sosem mondott kritikát, nem vette el a kedvünket, biztatott, segített. Pedig voltak ott gyengébb munkák is. Például az enyéim. Segítette az alkotókat, nevelte a befogadókat, és ott az interpretáció! Az irodalmi színpad!

A szeretet és a tudás csak szétosztva sokszorozódik. Nála ez igazolható. Szerette tanítványait, és ők is szerették őt. Szeretet és tisztelet övezte. Ezért volt jó a már említett irodalmi színpad, ezért ért el országos eredményeket.”

Balla Sándor Attila

„Tettre kész ember volt a katedránál, ahol minden percében fűtötte a vágy, hogy tanítványainak egyre kedvesebbé tegye anyanyelvünket, megszerettesse velünk irodalmunkat. Hogy ez mennyire így volt, azt azoktól is tudom, akik nagyra becsülték, tisztelték, értékelték munkáját, őt, az embert… Harcos, puritán és jó értelemben vett lokálpatrióta volt, aki számtalanszor – ha módja volt rá – felemelte szavát társaságban vagy akár cikkeiben, írásaiban is e kisváros, Hajdúböszörmény gazdasági, társadalmi, kulturális felemelkedésért.”

Balla Zoltán

„A magam részéről folyamatosan ápoltam emlékét, mert valahányszor olyan emberrel találkoztam, aki nem szeretett olvasni, nem szerette az irodalmat, akkor mindig azt mondtam: mert nem volt olyan tanárotok, mint nekem! És elmeséltem egy bizonyos irodalom órát, aminek a hangulata szinte tapinthatóan megmaradt: a Tanár úr mondandója már túlcsordult az óra végét jelző csengőszón, de egy egész osztály szinte áhítattal várta a mondat folytatását, vagy akár mondatok hosszú sorát is. Meg voltunk babonázva! Egy osztálynyi, határtalan mozgásigényű tizenéves csendben maradt! Nem csosszant meg egyetlen láb: működésképtelenné vált a normális körülmények között csengőszóra beinduló reflex. Varázslat történt, csoda! Minden irodalomórája sodró erejű volt, hittel, szenvedéllyel átitatottak magyarázatai. Meggyőzőek, hitelesek.”

Galacziné Kathy Mária

„Nagyon tudott szeretni! Gyerekeit kivételesen dédelgette, nevelte. Fürdetésénél mindig ott volt, ő szolgáltatta a zenét a pancsoláshoz, nem igazán baritoni hangú ember volt, de megszépítette, ahogy a szívéből jött. Kisebbik fiát ő hordat a bölcsődébe kerékpáron, ekkor tanult meg a szomszédtól kerékpározni.

Versei születésének néhány pillanata! Szívesen ült a lépcsőn, a térdén elmélyülten írt. Volt az udvaron egy fatömb, arra alkonyatkor, vagy hajnalban kiült, szinte átszellemült, mi már tudtuk, hogy nem szabad hangosan cseverészni.

Heteken át lélegzetvisszafojtva vártuk a postát minden nap a könyv megjelenéséről. Az első kötetet mi kaptuk dedikálva.”

Berta Lászlóné Varga Mária

„Tanárjelöltként nálam jelentkezett, mellettem tanított. Felfigyeltem sajátos pátoszára, szavai belső tüzére: volt benne valami prédikátoros. Azt hiszem, egész egyénisége az volt; de a katedrát messze kerülte, a tanítványai tekinteteit szomjazta, és egészen el is feledkezett bennük. Mikor órák után verseit csomagolta ki táskájából, a Csokonai-óravázlatok közül, ugyanazzal a Kertész Lászlóval találkoztam bennük, akivel a tanóra légkörében, sötét, expresszív erejű jelzőkkel, hasonlatokkal, vaskos, tömbszerű, iramló versmondatokkal, amelyek annyira az övéi voltak, s ma is csak az ő hajdúsági diftongusaival hallom vissza, és érzem hitelesnek őket.”

Kiss Tamás

„Barát volt, a legtisztábbak, a megszállottan őszinték és szókimondók közül. Senki sem tudta oly együttérzően szemünkre vetni botlásainkat, oly belőlünk szólóan, velünk fájóan kimondani megalkuvásainkat. Szavaiban mindig megmérettünk, mert szerető kedvességgel mutatta a feladatokat, a normák, az ítéletek birodalmát. Költő volt, a prédikátorok fajtájából. Ő is tudott játszani, őt is babonázta a szavak zenéje, ő is ismerte az önkifejezés könnyítő balzsamát.”

Kovács Kálmán

Az idézeteket a Hiány és hűség című kötetből válogattuk ki „Emlékezzünk együtt Kertész Lászlóra!” című kiállításunk alkalmából, melyet 2012 áprilisában rendeztünk névadónkra emlékezve.

 

(Hiány és hűség: Kertész László emlékezete / összeáll. : Csiha László, Gyulai Sándor. - Hajdúböszörmény: Bocskai István Gimnázium, 2005.)